Csütörtökön a déli, délutáni órákban elsősorban az ország keleti felében, azon belül is főleg északkeleten, illetve a Dunántúlon, majd estétől egyre inkább a középső országrészben is valószínűek zivatarok.
A zivatarokat helyenként felhőszakadás (> 30 mm) kísérheti, nagyobb számban a Dunától keletre, és Nyugat-Dunántúlon de másutt is van esély lokálisan felhőszakadás vagy kis területen jelentősebb mennyiségű csapadék (> 25-30 mm) előfordulására.
Zivatarok környezetében néhol viharos (55-70 km/h) széllökés, illetve kevés helyen jégeső (1 cm alatti átmérővel) is előfordulhat - tájékoztat a HungaroMet.
Pénteken a napos-gomolyfelhős időben délnyugaton csak helyenként, máshol többfelé várható zápor, zivatar, de egyes tájainkon felhőszakadásra és jégesőre is számítani is. A déli-délnyugati szél több helyen élénk, zivatarok idején erős, viharos lesz. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.
Szombaton már több napsütésre számíthatunk. Záporok, zivatarok kialakulására már kevesebb helyen van esély. Többfelé élénk lesz a déli-délkeleti szél. A délutáni órákban 22-29 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnap és hétfőn mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, de elszórtan még mindig kialakulhatnak átmeneti jelleggel záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a légmozgás. Délutánonként 24-29 fokos csúcsértékeket mérhetünk - írja az Időkép.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyar Péter intőt kapott: ezt ő sem teheti meg

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Gyújtogattak a miniszterelnök otthonánál, lecsapott a rendőrség

Blokkolták a fővárosnak járó uniós források milliárdjait, felmentették a BKV-vezért

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Donald Trump utál egy magyart, aki nem csak az igazságról, a kriptóról meg a vámokról tud mindent

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Hallani sem akarnak a középvezetői kinevezésről a fiatalok
