Pénteken a zártabb felhőzet és az összefüggőbb csapadékzóna szakadozva észak, északkelet felé vonul. Mögötte erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, akár felhőszakadással kísért zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt.
Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap.
A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő – tájékoztat a HungaroMet.
Szombaton már több napsütésre számíthatunk. Záporok, zivatarok kialakulására már kevesebb helyen van esély. Hajnalban helyenként pára, köd képződhet. Többfelé élénk lesz a déli-délkeleti szél. A délutáni órákban 22-29 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnap lényeges változás nem várható, a többórás napsütés mellett elszórtan ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok. Hajnalban pára, ködfoltok előfordulhatnak. Északon és nyugaton, délnyugaton élénk lesz a légmozgás napközben. Délután 24-29 fokos csúcsértékeket mérhetünk – olvasható az Időkép oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismét meglepi a világot Venezuela
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél