A költségvetés tervezésekor mindenképpen figyelembe kellene venni, hogy az egészségügy fenntartható működéséhez jelentős, nem néhány tíz milliárdos, hanem nagyobb nagyságrendű pluszforrásokat kell bevonni − hangsúlyozta egybehangzóan tegnap közös sajtótájékoztatón csaknem az összes jelentős orvosszakmai szervezet, amelyek vezetői mind egy élhető, hálapénzmentes, fenntartható egészségügyért álltak ki.
A paraszolvencia torzítja a viszonyokat és kiszolgáltatottá teszi a résztvevőket, hirtelen, erőteljes tiltása azonban jelentős működési zavarokat okozna. Egy következő ciklusban azonban muszáj lesz módszeres intézkedésekkel felszámolni, de ehhez elsődlegesen pénzre van szükség − fogalmazott Velkey György, aki a Bethesda Kórház főigazgatójaként vett részt a rendezvényen. Bélteczki József, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke kiemelte, mára komoly, az ellátást akadályozó hiány alakult ki a kórházakban, s bizonyos szakmákban megdöbbentően kicsi a fiatalok aránya. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy el kellene gondolkodni azon, mi lesz a Markusovszky-ösztöndíjból kieső generációval, amelynek a szakképzés befejezése után feleződhet az addigi jövedelme. Ezen is csak az életpályamodell segíthet − tette hozzá Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki szerint az egészségügyi kiadásokra szánt GDP-arányos 4 százalék helyett meg kell célozni ennek a másfélszeresét, ezen belül pedig minimum meg kell duplázni az alapellátás 88 milliárdját a működőképesség fenntartásához.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak