A Workplace-t 2016-ba indította el a Meta, azzal a céllal, hogy a produktivitást segítse munkahelyi környezetben. Azóta azonban megváltozott a világ, ahogy a Meta prioritásai is, ezért a vállalat úgy döntött, hogy 2026-ban lelövi a szolgáltatást.
A Meta szóvivője szerint a bezárás mögött az áll, hogy több erőforrást szeretnének a mesterséges intelligenciával és a metaverzummal kapcsolatos fejlesztéseik felé terelni. A cég az ügyfeleiknek azt írta levélben, hogy migrációra alkalmas alternatívaként a Workvivo nevű platformot ajánlják – számolt be róla a HWSW.
Az ügyfelek 2025. augusztus 31-ig úgy használhatják a szolgáltatást, ahogy eddig. Ezt követően azonban ingyenessé válik, egészen 2026. május 31-ig, azonban ekkor már csak a meglévő adatok elérésére és letöltésére lehet csak használni. 2026. június 1-én pedig a hozzáférés is megszűnik.
A Workplace a közel tíz évig tartó működése során látványosan alulmaradt a konkurens Slackkel és Microsoft Teamsszel szemben, dacára az erős kezdésnek. A szolgáltatásnak 7 millió előfizetője volt 2021 májusában, köztük olyan globális nagyvállalatokkal, mint a Danone vagy a Starbucks.
Ez szemet fog szúrni: látványosan átalakul az Instagram algoritmusa
Az Instagram ajánló algoritmusa megváltozik: ezentúl jobban kiemelik a kisebb követőbázissal bíró, ellenben eredeti tartalmakat posztoló felhasználókat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)