Hamarosan megkezdődhet a faluban garázdálkodó vaddisznók kilövése – mondta Takács Zsolt, a Baranya megyei Mánfa polgármestere, hozzátéve, hogy már a célegyenesben vannak a probléma megoldásában. A lakott területen belüli kilövés engedélyeztetésével kapcsolatos egyeztetések megtörténtek, az illetékes vadásztársaság kijelölt három vadászt a feladat elvégzésére, elérhetőségeikről tájékoztatni fogják a lakosságot.
A helyszínek, ahol majd lőni lehet, szintén körvonalazódnak, ezekről is részletesen informálják majd a helybélieket – válaszolta a bama.hu érdeklődésére a polgármester. Az engedélyt a rendőrség adja ki, a kilövési időszak várhatóan hat hónapig tart majd.
A vaddisznók jelenléte az utóbbi időben rendszeresnek mondható Mánfán. Előfordul, hogy az állatok a falu utcáin sétálgatnak, félelmet keltve a lakosságban. De a kerteket is előszeretettel látogatják: a földet feltúrják, a kerítéseket tönkreteszik, a termést megdézsmálják.
Az elmúlt egy-két évben a település közvetlen határában mintegy ezer vaddisznót lőttek a vadászok, ennek ellenére most ismét megjelentek az állatok a faluban. Mánfa mellett egy szélesebb erdősávot kivágtak korábban, annak lakói most lakott területen keresik az élelmet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?