Az exportáló kis- és középvállalkozások esetén a tőkehiánynál és a szűkös állami támogatásnál is nagyobb problémát okoz a menedzsmentismeretek és a külkereskedelemmel foglalkozó alkalmazottak hiánya - hangzott el a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) konferenciáján. Kilián Csaba, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a külgazdasági szakértelem alacsony szintje elsősorban az üzleti szerződések megkötésénél és az adminisztratív ügyeknél - például a logisztikában - okoz problémát. A Távol-Keletre irányuló élelmiszerexport esetén a bilaterális egyezmények megalkotása lenne sürgető feladat, a megújuló energia ágazatban a támogatáspolitika hiánya, a repülőgépiparban az engedélyeztetési eljárás hosszúsága tántorítja el a befektetőket - tette hozzá. Az ITDH kétéves, ágazati ügyfélmenedzsment-programjának eredményei szerint Magyarország 15 ezer milliárd forint összértékű exportjából mindössze 18 százalékot hoznak a kkv-k, ráadásul e körnek 40 százaléka is külföldi tulajdonú - írta az MTI-Eco.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Bréking: Ők a The Grand Tour új műsorvezetői
Teljesen új, de szintén autós arcokból álló gárda veszi át a stafétát Clarkson, Hammond és May legendás triójától.