Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a befektetési alapok nagyon jó eszközt jelentenek az önálló, kreatív, vállalkozó kedvű ügyfeleknek a megtakarításaik alakítására. De arra is alkalmasak, hogy a kényelmes polgár, aki nem akar sokat foglalkozni a pénzügyekkel, betegye pénzét és egy időre "elfelejtse" azt - no meg nyugodtan aludjon, amíg szüksége nem lesz rá. A kétféle csoportnak persze nem ugyanazok az alapok ajánlhatók. Az utóbbi, kényelem- vagy biztonságszerető ügyfeleknek rövidebb táv esetén pénzpiaci, hosszabb (legalább pár éves) időtáv esetén pedig kötvényalap, esetleg vegyes alap felel meg. Még ha időnként a legalacsonyabb kockázatú alapok is szenvednek el veszteségeket - amint azt tavaly év végén láttuk -, ez hosszú távon többnyire eltűnik, kiegyenlítődik, az állampapír nem vész el és nem szűnik meg "kamatozni". Ami az önállóságot és a kreativitást illeti, a nyílt végű alapok egyik nagy előnye, hogy bármikor kivehető a bennük lévő pénz, a másik pedig, hogy sok van belőlük a nyilvános piacon (közel száz). Így aztán a befektető nemcsak eldöntheti saját kockázatvállalási készsége alapján, hogy hazai vagy külföldi részvényekbe, kötvényekbe, ingatlanokba vagy ezek valamilyen kombinációjába fekteti-e a pénzét, hanem bármikor felül is vizsgálhatja álláspontját, átrendezheti befektetéseit, "játszhat", spekulálhat, ha úgy tetszik. (Arra, hogy ez nálunk még nem nagy divat, utal az, hogy az alapok tőkéjének mintegy háromnegyede a legalacsonyabb kockázatú formákban van.) Hasonló "választható portfóliókat" egyre gyakrabban kínálnak biztosítótársaságok és újabban egyes nyugdíjpénztárak is, ott azonban a rendszeres befizetések előírásán, a kilépés megnehezítésén keresztül az ügyfélnek igencsak meg van kötve a keze. A nyílt végű alapoknál viszont a kilépés általában egy tollvonás kérdése (esetleg pár nap várakozási idő előfordulhat a kifizetésig). Pontosabban kilépni mindig lehet, de az ilyenkor fizetendő díjak és jutalékok miatt sokszor nem ésszerű "túl sokat ugrálni" egyik alapból a másikba. A forgalmi jutalékok általában fix 300 forinttól 1-2 százalékig terjednek a hazai piacon, a magasabb jutalék inkább a magasabb kockázatú formáknál (részvény- vagy ingatlanalapoknál) jellemző. A pénzpiaci alapokból jóval olcsóbb kiszállni, ezek inkább folyószámlaszerűen működnek. Néhány pénzügyi csoportnál - a legtöbb helyen nem alapokat, hanem egész alapcsaládokat kínálnak - díjengedményt adnak, ha az ügyfél nem viszi el a pénzét, csak átcsoportosítja egyik alapból a másikba. Ami a hozamokat illeti: részvényalapokra aligha lehetne bármit is beígérni, az alacsony kockázatú pénzpiaci és állampapíralapok hozama viszont hosszú távon relatíve jól kalkulálható. Elég csak arra gondolni, hogy az állampapírhozamok eleve rendszerint meghaladják kissé a bankbetétek hozamát, és - általában csak rövidebb időszakoktól eltekintve - az inflációt is. Ezt a hozamot még csökkenti évi 1-2 százaléknyi költség, de hosszú távon számíthatunk arra, hogy az ilyen alapok hozama versenyképes lesz. (Ezen belül persze még az egyes alapkezelők teljesítménye lehet rosszabb, másoké jobb.) Azzal mindenesetre nem árt tisztában lenni: az alapon keresztül szakemberekre bíztuk pénzünk kezelését, és az eredmény azok szaktudásától - esetleg a jó szerencsétől is - függ. Az eredmény lehet nagyon jó, és lehet rossz. Ez különbözteti meg az alapokat - meg az önkéntes pénztárakat, egyes biztosítási formákat - a fillérre pontosan kalkulálható bankbetétektől, a közvetlen állampapír-vásárlástól (az utóbbi persze lejáratig való megtartás esetén értendő). Aki egy szemernyi kockázatot sem hajlandó vállalni annak érdekében, hogy magasabb hozamot érjen el, az inkább maradjon az utóbbiaknál. A közvetlen értékpapír-vásárlásnak, a bankbetéteknek van olyan hátránya, hogy törődni kell vele. A lejáró pénzeket sokszor újra le kell kötögetni (ha nem automatikus), a kifizetett kamatokkal valamit kezdeni kell. Az a bank, amely egykor a legjobb ajánlatot adta három hónapra, nem biztos, hogy egy év múlva is a legjobb lesz stb. Vajon milyen hozamot várhatunk az alapok közeli konkurenseitől, az önkéntes pénztáraktól vagy az életbiztosításoktól? Elég, ha csak annyit mondunk, hogy az utóbbiak is, az alapokhoz nagyon hasonlóan, elsősorban állampapírokba, kisebb részt vállalati kötvényekbe, részvényekbe fektetik tőkéjüket, ráadásul egyre inkább ugyanazok a személyek. Amióta ugyanis nemrég az alapkezeléssel foglalkozó társaságok jogosítványait kiterjesztették, azonos pénzügyi csoporton belül előfordulhat, hogy akár alapba, akár biztosításba, akár pénztárba tesszük a pénzünket, alapvetően ugyanazok a munkatársak fogják kezelni azt. A biztosításoknak és a pénztáraknak azonban jelenleg van egy nagy versenyelőnyük az alapokhoz képest: a személyijövedelemadó-kedvezmény. A befektetési jegyek (és részvények) csekélyke és egyébként is agyonbonyolított kedvezményét, az úgynevezett befektetési adóhitelt január 1-jétől megszüntették, a másik két tömeges vagyonkezelési kategóriánál azonban maradt ilyen (20, illetve 30 százaléka a befizetéseknek). Bizony, nagyon nagy mértékben növeli a hozamot az, ha a befektetés 20 vagy 30 százalékát a polgár már a befizetést követő 4-15 hónap múlva visszakapja, egy-két infláció alatti teljesítményű év a pénztárnál vagy biztosítónál emellett már meg sem igen kottyan... Aki adózik rendesen, érdemes kihasználnia ezeket a kedvezményeket, amelyek azonban korlátosak: általában csak évi 100 ezer forint vonható le így az adóból. A pénztáraknak és biztosításoknak az a hátrányuk, hogy ott az ember sok évre elkötelezi magát, és rendszeres befizetéseket kell vállalnia. Igaz, általában szívesen veszik a rendkívüli befizetéseket is, így meg lehet tenni azt, hogy minimális rendszeres befizetést kiegészít az ember, amikor pénze van. Ezekből a formákból viszont csak nehezen és sok év elteltével lehet kivenni a pénzt nagyobb retorziók nélkül: az önkéntes nyugdíjpénztáraknál például 10 év után, de az életbiztosítások adókedvezménye is futamidőhöz van kötve stb. Nem jó tehát minden megtakarítást ilyenekbe fektetni, csak azt, amire valóban sok-sok évig nincs szükségünk. Az életbiztosítások és pénztárak viszonylagos rugalmatlanságának lehet persze előnye is: vannak ugyebár, akik rendszeres megtakarításra úgyszólván képtelenek, akik egyébként elszórnák a kezük között lévő pénzt. Rajtuk talán segít az, ha kötelezettséget vállalnak a rendszeres befizetésre.