Másfél óráig sem tartott a Graboplast-részvények történetének vélhetően utolsó felfüggesztése, amikor az ABC Befektetési Rt. bejelentette, hogy élni kíván vételi jogával a korábbi ajánlata nyomán meg nem szerzett részvények tekintetében. A részvényesek december 7-ig megkapják a nyilvános ajánlatban megjelölt árat, a Graboplast pedig végleg megválik a parkettől.
A hajó típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes a szakértő szerint.
Kyriakos Mitsotakisz szerint visszaélnek az árazási gyakorlatukkal.
Friss kutatások szerint elektromos autóit a korábban hűséges vevőnek számító demokrata szavazók bojkottálják az USA-ban.
Matolcsy Györgyék döntése a hitelek kamatait és a forintot is érintheti.
Az áldozatok tízezreitől Rishi Sunak brit miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kér.
A katolikus egyház továbbra sem zárja ki, hogy léteznek csodák, de egészen biztosan nem annyi, amennyi az interneten terjed.