A kormány első körben nem, a frakció viszont támogatta Rogán Antal adótörvényeket érintő módosítóját, amely csökkentette volna regisztrációs adó mértékét. A polgármester újabb verzióval állt elő, kérdés, kinek nyeri el a tetszését.
A regisztrációs adónál drasztikus csökkentést javasol minden kategóriában. A legkisebb teljesítményű, 1,1 liter alatti autóknál például a legkorszerűbb verzióra csak 45 ezer forint adót vetne ki a mostani 250 ezer helyett, de ezen a soron a legrosszabb besorolású autó után is csak 540 ezer forint lenne az adó egymillió helyett. Eggyel feljebb, az 1,1-1,4 literes kategóriában az adómérték 65 és 780 ezer forint között alakulna, szemben a hatályos 350 ezer 1,4 millió forint közti teherrel.
Még a legnagyobb benzinzabálók után is sokkal kevesebb adót kellene fizetni, nyolcmillió forint helyett 4,8-at. A 2,5 liter feletti kategóriában így akár ötödére is eshet az adó, az egyes besorolásnál ez ugyanis kétmillió forint helyett csak 400 ezer forint lenne. Az indoklás szerint a cél a kevésbé környezetszennyező verziók adójának mérséklése. A hibridek és elektromos autók is nyernek az ügyön, utóbbit nem is terheli regisztrációs adó.
Ez azt jelenti, hogy nem érdemes elkapkodni az autóvásárlást. Két hét múlva kerül sor az adótörvények zárószavazására, vagyis akkor már egyértelmű lesz, átmegy-e az enyhítés vagy sem. Ha pedig igen, azt kell csak számításba venni, ad-e annyi pluszkedvezményt a gépjármű-kereskedő egy idei vételnél, ami még a januári adócsökkentést is felülírja.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot