A drón segítségével a bűnözői körök, a tudomásuk nélkül megfigyelhetők. A magasból nyomon követhető a tettesek útja, az illegálisan behozott cigaretta tárolási helye és a szállítójárművek közlekedése is - mondta Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a lapnak.
Az adóhivatal az utóbbi években folyamatosan vásárolt technikai eszközöket a csempészet visszaszorítására. Egyebek mellett éjjellátó készülékeket, hőkamerát, ruhára helyezhető és járművekbe szerelhető kamerákat, a vízi utak ellenőrzésére pedig légpárnás hajót szerzett be a hatóság.
Sárközi Alexandra arról számolt be, hogy a hatósági fellépés eredményeként tavaly mintegy 1,7 milliárd forint értékben, több mint 43 millió szál illegális cigarettát találtak a NAV pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói. Emellett nagyjából 70 tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról.
Képünk illusztráció.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek