Hihetetlen mennyiségű lefoglalt árut tárolnak Csepelen, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Áru-és Bűnjelkezelő Hivatalának (ÁBH) telephelyén. Hegyekben álló csempészcigaretta, rengeteg hamis ruha, mosószer és játék, pár tonna áfacsalt cukor és étolaj, lassan enyésző hamisraklap-halmok. Van persze mindenféle jármű is, a lepukkant Tavria kisáruszállítótól kezdve a vastag porral borított luxusautókon át a kamionokig. Utóbbiak egy része azért került ide, mert csempésztek vagy áfacsalt terméket szállítottak vele, másokat pedig a tulajdonosuk által elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt foglaltak le.

A raktárak helyszíne a legalább középkorú olvasóink számára ismerős lehet: a rendszerváltás előtt itt, a Petróleum utcában működött a Merkur központi autólerakata, ahol több éves várakozás után végre át lehetett venni a Ladákat, Trabantokat, Wartburgokat, illetve a nyolcvanas évek legvégén a sötétkék II-es VW Golfokat, Opel Kadetteket.

A NAV-nál a legtöbb lefoglalt árut - több ezer tételt - ezen a közel 38 ezer négyzetméteren tárolják. Olyan cikkekről van szó, amelyeket a NAV bűnügyi, valamint vám- és pénzügyőri szervei által folytatott büntető-, szabálysértési-, jövedéki-, vám-, fémkereskedelmi eljárásaihoz kapcsolódóan foglaltak le.

Nem kerülhet a raktárakba olyan dolog, amelynek tárolására, kezelésére a NAV ÁBH nem jogosult (fegyver, lőszer, kábítószer, robbanóanyag stb.), valamint az a dolog, amelynek tárolására a NAV ÁBH a megfelelő tároló hellyel nem rendelkezik (élelmiszerek, hűtött tárolást igénylő termékek, egyes tűz- és robbanásveszélyes termékek, speciális kezelést igénylő dolgok).

Jelenleg a NAV ÁBH az országban három helyen rendelkezik raktárbázissal, de a központi raktárakon kívül a NAV szervezeti egységeinél is működnek bűnjelraktárak, így például a NAV Bevetési Főigazgatóságánál és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is tárolnak lefoglalt árukat - mondta a Napi.hu-nak Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője.

A legjellemzőbbnek a büntetőeljárásban, azaz nyomozások során lefoglalt áruk számítanak: 2011-ben 7,3 milliárd; 2012-ben kb. 8 milliárd; 2013-ban 7,6 milliárd, 2014-ben pedig 6,9 milliárd forint értékben foglaltak le különböző termékeket a NAV pénzügyi nyomozóinak hatáskörébe tartozó bűncselekmények felderítésekor.
Nem is hinné, mit hamisítanak - mindent, tényleg mindent
A raktárakat Pártos Csaba alezredessel, az Áru és Bűnjelkezelő Hivatal vezetőjével jártuk körbe. Elmondta: 2014-ben két nagy ügynek köszönhetően az egy évvel korábbinál háromszor több, gázolajként értékesített bázisolajat foglaltak le.

Nincs választás
Mindenképp meg kell semmisíteni azokat a tárgyakat, amelyek közérdekű felhasználásra alkalmatlanok, mert- birtoklásuk a közbiztonságot veszélyezteti,
- birtoklásuk jogszabályba ütközik,
- rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt kobozták el,
- bitorlás, szerzői vagy szomszédos jogok megsértése miatt kobozták el,
- jogkezelési adat meghamisítása miatt kobozták el,
- iparvédelmi jogok megsértése miatt kobozták el,
- külön jogszabály rendelkezései alapján az elkobzást követően meghatározott szerv részére kell átadni
- a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértő jellége folytán a közérdekű felhasználás céljával összeegyeztethetetlen
- jövedéki termékről van szó.
A lefoglalt termékekre - ha nem kell a jogosultnak visszaadni, illetve átadni az eljárást folytató más szervnek (például bíróságnak) - többféle sors várhat. Értékesíthetik, karitatív célra felajánlhatják vagy megsemmisíthetik. Gyors értékesítés a romlandó, vagy aránytalanul drágán tárolható termékekre vár - az autók nem tartoznak ebbe a körbe, hiába viszonylag gyors az értékvesztésük -, a befolyt összeggel az eljárás során számolnak el. A büntetőeljárás során a vámkezeletlen termékeken adhat túl a NAV online értékesítéssel, de általában, az esetek többségében az eljáró bíróság gazdasági hivatala intézi az eladást. (A NAV-nál lévő, árverésre váró ingóságokról és ingatlanokról részletesen itt olvashat.)

Az elkobzott ásványolaj esetében a megsemmisítés - szemben például a dohánnyal - nem a hulladékégetőt jelenti: átadható a katasztrófavédelemnek üzemanyagként vagy oktatási, gyakorlatozási célja, de felhasználhatják a vámhatóság járműveiben, kazánjaiban is. 2012-ben 7 ezer, 2013-ban 8 ezer, 2014-ben pedig a korábbi évekhez képest elképesztően nagy mennyiséget, több mint 91 ezer (!) litert adtak át az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. Bőven jutott tavaly a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságoknak is a lefoglalt ásványolajból: ide 33 ezer liter került, de takarmánymegsemmisítésre a Debreceni Állatkert, árvízi védekezésre pedig a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az ipolyvecei önkormányzat is kapott.
Nem véletlen a tavalyi bőség: ásványolaj-termékekből - pontosabban gázolajként felhasznált bázisolajból - háromszor annyit foglaltak le, mint egy évvel korábban, a gyanúsítottak több milliárd forint jövedéki adót és áfát csaltak el. Áprilisban egy harmincmillió literes fogásról számolt be a NAV, majd decemberben egy olyan bandára csaptak le, amely nagyjából hat és félmillió liter olajat terített. (Megjegyzendő, hogy a kormány üzemanyag-jelölési terveit ezek a számok sem igazán támasztják alá, hiszen a feketepiac még mindig elenyésző a teljes hazai, 2014-ben 3,5 milliárd litert kitevő legális gázolajforgalomhoz képest.)

A jogszabály alapján a megsemmisítés a sorsa a lefoglalt dohányáruknak és zárjegy nélküli szeszes italoknak, de a hulladékégetőbe kerülnek a hamisított játékok, ruhák is. Utóbbiaknál van más út, mégpedig a karitatív felhasználás. Arról, hogy a NAV által felajánlott mennyiségből mennyire van szükség, az EMMI mellett működő Karitatív Tanács dönt. A testület - amelynek tagja a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász - akkor veheti át a ruhaneműket, ha az illetékes tagszervezet vállalja a jogsértő, hamis márkajelzések eltávolítását. Ez nem ritkán ugyanakkor gyakorlatilag lehetetlen vagy akkora költséggel jár, hogy nem éri meg. Ez magyarázhatja azt, hogy a felajánlott mennyiségnek csak egy részét fogadták el, évről-évre változó arányban - ezt mutatja az alábbi tábla:
| Év | Felajánlás (tétel, db) | Felajánlás (érték, mFt) | Elfogadott (tétel, db) | Elfogadott (érték, mFt) |
| 2012 | 455 | 550 | 11 | 232 |
| 2013 | 333 | 225 | 90 | 91 |
| 2014 | 103 | 550 | 9 | 9 |
| Forrás: NAV | ||||
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Itt a lehetőség, hogy igazi Gran Turismo autód legyen!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Egy robot mutatta be, hogyan dolgozik már ma a mesterséges intelligencia a vállalkozások helyett
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
240 oldalas kormányprogramot mutatott be szombaton a legerősebb ellenzéki párt.
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Németország minden állampolgárát arra kéri, hagyja el Iránt, és ne is tervezzen oda utazást, mert annyira bizonytalan állapot alakult ki, amely oda vezethet, hogy a konzuli szolgálat már nem tud segítséget nyújtani. Az Egyesült Államok és Irán farkasszemet néz egymással.
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Lengyelország megelőzésképpen lezárt két repülőteret, mert az oroszok ismét légicsapásokat intéztek Ukrajna területeire, a határhoz közel. A múlt hónapban Rzeszów és Lublin egy időre ugyancsak felfüggesztette a járatokat, de a hatóságok akkor azt mondták, hogy a katonai repülési műveletek rutinműveletek voltak, és nem érte veszély a lengyel légteret.
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Világszerte egyre kevesebb olyan ember van, aki képes biztonságosan irányítani a légi forgalmat, miközben a repülők száma folyamatosan nő. A légiforgalmi irányítás globális munkaerőválságba sodródott, ez alól Magyarország sem kivétel.
FRISS HÍREK
-
21:40
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
-
21:00
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
-
20:32
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
-
19:59
Hosszú halogatás után lépett Washington: rendezi adósságait
-
19:30
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
-
19:01
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve
-
18:28
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson
-
17:55
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
-
17:28
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
-
17:00
A nemzetközi befektetők kockázati felárral bélyegzik meg Magyarországot