A kormányfő a szerdai kormányülés elején reagált azokra a sajtóhírekre, melyek szerint egyes kereskedők elkezdték fokozatosan emelni az árakat, hogy maguk húzzanak hasznot a június elsejétől esedékes áfacsökkentésből.
Ponta rámutatott: egy piacgazdaságban a kormány nem fagyaszthatja be az árakat, de akkora különadót vethet ki a spekulánsokra, hogy mindazt, amit az egyik oldalon nyerészkedésből megszereznek, vissza kelljen fizetniük a másik oldalon. A miniszterelnök leszögezte: nem fog habozni fellépni azok ellen, akik ki akarják használni a helyzetet, de nem pontosította, milyen különadóra gondol.
A román sajtó napok óta arról cikkezik, hogy a vásárlók nem sok hasznát látják majd az áfacsökkentésnek. A hipermarketek most lassanként próbálják megemelni az árakat, hogy legyen miből végrehajtaniuk majd az árcsökkentést, és mégis maguk tegyék zsebre a hasznot - figyelmeztettek a román lapok.
A versenytanács annyit ígért, hogy figyelemmel követi az ármozgásokat, a nagy áruházláncok szövetsége viszont elutasította a vádakat, és az apróbb "árkiigazításokat" megszokott piaci mozgásoknak tulajdonította.
A bukaresti kormány április elején sürgősségi rendeletet fogadott el arról, hogy valamennyi élelmiszer és alkoholmentes ital esetében júniustól áttérnek a 9 százalékos csökkentett áfa-kulcsra, amelyet eddig csak a kenyér és néhány turisztikai szolgáltatás esetében alkalmaztak. Romániában az általános forgalmi adó jelenleg 24 százalék, de az új adótörvénykönyv tervezete - amelyet a szenátus a héten már elfogadott - előírja, hogy 2016. január 1-jétől a magasabbik áfakulcsot 20 százalékra csökkentik.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?