Az érintett számlákon 1,5 és 12 millió euró (körülbelül 474 millió-3,8 milliárd forint) összegek voltak. A svájci számlák tulajdonosait a hatóságok felszólították, hogy jelentkezzenek az adóhatóságnál, s rendezzék tartozásaikat, vagy nézzenek szembe az adócsalás vádjával.
Az AFP francia hírügynökség szakvéleményekre hivatkozva azt írja: az elmaradt adó befizetése 2 milliárd euróval (mintegy 630 milliárd forint) gazdagíthatja a görög államkasszát. A görög hatóságok november végén Németországtól kaptak egy olyan listát, amely svájci számlatulajdonosok neveit tartalmazza, akik összesen körülbelül 3,7 milliárd eurót tartanak az alpesi országban. Emellett az észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminisztérium tízezer olyan adatot adott át Athénnak, amelyek felhasználhatóak az adócsalás elleni harcban, cégek és magánszemélyek adatait egyaránt.
A Nemzetközi Valutaalap jelenlegi főigazgatója, Christine Lagarde francia pénzügyminiszter 2010-ben egy 2000 nevet tartalmazó listát adott át olyan személyekről, akik Svájcban tartják adózatlan pénzeiket. A listán politikusok is szerepeltek. Azzal az AFP szerint még egyik görög kormány sem foglalkozott érdemben, Alekszisz Ciprasz viszont azt ígérte: fellép az adóelkerülés ellen, amely milliárdokkal károsítja meg a görög költségvetést.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin