Jóval több átutalást állítottak meg tavaly hazánkban a pénzmosás elleni rendelkezések miatt a hatóságok a korábbiakhoz képest. Az érintettektől csaknem kétszázmilliárd forintot vontak el azért, hogy a büntetőügyek szereplői nehogy eltüntessék a pénzt - írja keddi számában a Magyar Idők az Adó-és Vámhivatal (NAV) információira hivatkozva.
A NAV tájékoztatása szerint a hivatal szervezetén belül működő, pénzmosás elleni iroda tavaly naponta átlagosan 23 szokatlan ügyletről kapott bejelentést. Legtöbbször a bankok, takarékszövetkezetek, befektetési és más hasonló szolgáltatók adtak információkat az egységnek, de például pénzváltók és könyvelők, valamint ügyvédek is tettek bejelentést a hivatalnak. Az elmúlt év folyamán majdnem 8400 jelzés érkezett.
A felfüggesztett utalásoknál a forintösszegek mellett euróban, amerikai dollárban, svájci frankban, angol fontban és norvég koronában megjelenő tételek is szerepeltek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget