A változások közül az egyik legfontosabb, hogy az eddiginél több sporttevékenység lesz fizethető SZÉP kártyával, például a sporthorgászat, a sportoktatás, illetve lehet majd uszodabérletet vásárolni vagy sportpályát bérelni. Az új szolgáltatások a harmadik, a szabadidő alszámla felhasználási körébe kerültek - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
A kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítása szerint a kártya birtokosának halála esetén a kibocsátó intézmény a hagyatéki eljárás végéig zárolja az elektronikus utalvány nyilvántartást, és ilyen esetben az utalványok nem járnak le. A kibocsátók a hagyatéki végzésben foglaltak szerint készpénzben kifizethetik az örökösöknek az elhunyt SZÉP kártyáján rendelkezésre álló összeget.
A módosítás egyértelműsíti a szabályozást, csak az a hely válhat elfogadóhellyé, ahol a szolgáltatásokat ténylegesen nyújtják, tehát közvetítő vállalkozás nem. A rendelet azt is rögzíti, hogy a kártyakibocsátó vállalatoknak öt munkanapon belül el kell utalni a SZÉP kártyával fizetett összegeket az elfogadóhelyeknek.
A módosított rendelet előírja, hogy a kibocsátó intézményeknek milyen adatokat, és milyen rendszerességgel kell szolgáltatniuk a turizmusért felelős minisztériumnak. Emellett a módosítás kibővíti a szankciókat arra az esetre, ha a szolgáltatók megsértik a rendeletet.
A módosítások többsége a kormányrendelet október végi kihirdetését követő 30. napon, november 25-én lép hatályba, az adatszolgáltatás mikéntjét és a szolgáltatandó adatok körét meghatározó rendelkezések viszont 2013. április 1-jén, illetve 2013. július 1-jén.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják