A bevallási időszak lezárása után június elejével készülnek el a bizonylatok, ezt követően az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat két, egyenlő részletben kell megfizetni. A megállapított összeg első részletének - azaz a díj 50 százalékának - fizetési határideje 2016. július 31., amit a Nébih számlájára kell elutalni.
Mivel a hatóság adatai szerint az ügyfelek mindössze 15 százaléka tett eleget a bevallási kötelezettségének, így a Nébih e-mail-es emlékeztetőt küldött az érintetteknek, illetve kéri az ügyfeleket, hogy a bevallások benyújtását ne hagyják az utolsó pillanatra.
A felügyeleti díj bevallásának és befizetésének kötelezettsége továbbra sem érinti azokat az őstermelőket, akinek - a támogatásokkal csökkentett - árbevétele nem haladja meg a 8 millió forintot.
A részletes információk a Nébih honlapján érhetőek el.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások