A lap cikke szerint ennyi esetben állapította meg a hivatal, hogy az ingatlan adásvételi dokumentumába foglalt ár eltér annak forgalmi értékétől. Erre a hivatalnak joga van, és ilyenkor az általa megjelölt forgalmi érték után kell megfizetni az illetéket.
Tavaly összesen 45 milliárd forintnyi különbözetet állapított meg a hivatal, amivel a forgalmi érték meghaladta a szerződéses árat, vagyis a vevőknek átlagosan 100 ezer forinttal magasabb illetékfizetési kötelezettséget határoztak meg.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat