Az év végi hajrában sok mindenre oda kell figyelnie egy vállalkozónak: a pénzmosás elleni törvény értelmében december 31-ig nyilatkozniuk kell a cégvezetőknek, hogy a vállalati számlának ki a tulajdonosa, december 20-án lejár az adófeltöltési kötelezettségek határideje, a havi bevallóknak pedig az áfát is be kell fizetniük addig - írja a BKIK.
A márciusi határidőig és az elmúlt években nem rendezett, köztartozásnak minősülő kamarai hozzájárulási díj befizetését sem szabad már tovább halogatni, mert a NAV folytatja a vállalkozások által meg nem fizetett kamarai hozzájárulások beszedését.
A kamarai törvény értelmében a gazdálkodó szervezeteknek 2012. január 1. óta nyilvántartásba vételi kötelezettségük van, évente 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást kell fizetniük. A vállalkozások jelentős összegű tartozást halmoztak a törvény bevezetése óta, csak a fővárosban több tízezer cég maradt el a fizetéssel. A kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, ezért az adóhatóság inkasszót bocsát ki, amely az elmaradás mértékétől függően akár több tízezer forint plusz terhet is jelenthet a vállalkozásoknak.
A BKIK arra kéri a vállalkozások vezetőit, hogy ellenőrizzék az eddigi befizetéseket, és az esetleges elmaradásokat mielőbb rendezzék. A kamara felhívja a tartozást felhalmozó cégvezetők figyelmét arra is, hogy minél hamarabb fizetik be vállalkozásuk hátralékait, annál valószínűbb, hogy elkerülik az adóhatósági eljárások plusz terheit.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek