Az érintett társaságokkal a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is egyeztet. A vasúttársaságoknál, köztük a hazai árufuvarozási piac több mint kétharmadát lebonyolító Rail Cargo Hungariánál (RCH) megértik, hogy ki szeretnék szűrni az áruforgalomból az adócsalási céllal feladott tételeket - mondta a lapnak Kovács Imre, a cég igazgatóságának elnöke. A szakember szerint a kormányzat hajlik rá, hogy figyelembe vegye a vasúti árufuvarozás sajátosságait, amikor kiválasztja az ellenőrzés eszközeit.
Az igazgatóság elnöke szerint a vasúttársaságok rendelkeznek a rakomány tartalmára, pillanatnyi helyére, illetve a célállomásra vonatkozó adatokkal. Most arról szólnak az egyeztetések - többek között az adóhivatallal -, hogy ezek az adatok milyen módon és platformon kerülnek a hatósághoz. A hatóságok nem sürgetik a rendszer mielőbbi bevezetését, jól működő és zökkenőmentes átállásban érdekeltek.
A hazai vasúttársaságokat képviselő Hungrail munkacsoportja az elektronikus fuvarlevél bevezetését javasolta. Ezt ugyan több vasúti cégnél ki kell még fejleszteni, segítségével azonban egyszerre többféle kötelezettségnek eleget lehet tenni. Ehhez állami támogatást kérnek a cégek. Az érdekképviselet szerint a NAV nyitottnak mutatkozott arra, hogy elfogadja a módszert, ha az eváer bevezetése nélkül is megkapja a szükséges adatokat.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?