Végh László az október második péntekén tartandó tojás világnapját beharangozó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nemcsak az áfa-csökkentés fontos a tojástermelőknek, hanem az is, hogy ők is részesüljenek az állatjóléti támogatásokból. Erről a lehetőségről egyeztetnek a szakminisztériummal.
Magyarországon a tojásfogyasztás fejenként 215 darab évente. A rendelkezésre álló adatok szerint a belföldi fogyasztás 25-28 százaléka származik importból.
Molnár Györgyi, a Baromfi Terméktanács (BTT) mezőgazdasági titkára elmondta: a nagyüzemi tojástermelés évente most mintegy 800-900 millió darab, ebből mintegy 40-45 millió az export. A háztájiban előállított tojás mennyisége mintegy 700 millió darab.
A sajtó számára közreadott információ szerint a tojástermelés tavaly a regisztrált tojástermelőknél 3 százalékkal nőtt, elérte a 885,5 millió darabot. Az idei első fél évben a termelés 442,7 millió volt, ez 11 százalékos emelkedés 2014 azonos időszakához képest.
Földi Péter, a BTT szaktanácsadója az MTI-nek elmondta: a tojástermelés árbevétele 22 milliárd forint körül mozog évente, az idén várhatóan 10 százalékkal magasabb lesz. A sajtótájékoztatón a szervezők közölték: október 9-10-én Kecskeméten megrendezik a Tojás Fesztivált, amelyen a tojásfogyasztást népszerűsítik.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni