A NAV pénzügyőrei Nyugat-Dunántúlon, a 8-as számú főúton járőröztek. Ellenőriztek két magyar rendszámú gépjárművet melyek utastérben, plédekkel letakart kartondobozokban különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettákat találtak. A sofőrök a dohánytermékek származását semmilyen módon nem tudták igazolni.
A pénzügyőrök a csomagtérből előkerült összesen 52 ezer doboz, 27 millió forint értékű magyar adójegy nélküli cigarettát, valamint a szállításukra használt kisteherautókat lefoglalták és a két gépjármű vezetője ellen költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - írta a NAV közleményében.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek