- Londonban 0,30 százalékkal nyitott alacsonyabban az FTSE-100 index,
- a frankfurti DAX 0,22 százalékkal kezdett alacsonyabban,
- Párizsban 0,11 százalékkal csökkent a CAC-40 index.
Milánóban 0,09 százalékos, Madridban 0,03 százalékos indexcsökkenéssel indult a tőzsdei kereskedés szerdán.
A páneurópai STOXX 600 index 0,20 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,40 százalékos csökkenéssel kezdte a szerdai kereskedést.
Enyhe pluszban kezdett a pesti tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,69 pontos emelkedéssel, 43 754,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.Az előző nap erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék: a frankfurti tőzsde egy éves csúcson zárt, a párizsi rekordot ért el, a milánói egy éves csúcs közelében tartózkodott, a madridi a március elején már elért hároméves csúcs közelében volt, a londoni pedig a februárban elért 8000 pontot közelítette meg.
Az olajár csökkent szerdán, a WTI 0,74 százalékkal 80,25 dollárra hordónként, a Brent pedig 0,47 százalékkal 84,37 dollárra.
Az arany spot ára 0,67 százalékkal csökkent unciánként 1991,59 dollárra. A dollárindex 0,13 százalékkal emelkedett 101,87 pontra, az eurót 0,13 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0956 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak