A Mol kezdeményezi az INA Ügyvezető Testületénél az INA rendkívüli közgyűlésének összehívását, a napirend témája: rendkívüli osztalék-kifizetés - közölte az olajtársaság. A Mol azt javasolja a közgyűlésnek, hogy szavazza meg kétmilliárd kuna (260 millió euró) osztalék kifizetését az eredménytartalék terhére.
A közlemény kiemeli: a Mol a csődtől mentette meg az INA-t, stabilizálta pénzügyi helyzetét és egy jelentős befektetési lehetőségekkel rendelkező, nyereséges vállalattá alakította. Miután a horvát gazdasági minisztérium legutóbb úgy döntött, hogy visszavonja az INA Száva folyó és Északnyugat-Horvátország területeire vonatkozó kutatási engedélyeit, a részvényesek megértették, hogy a minisztérium jelenleg nem támogatja a befektetőbarát környezetet Horvátországban. Így elérkezettnek látják az időt arra, hogy korábbi befektetéseik eredményét realizálják.
A Mol döntése meglepte Ivan Vrdoljak horvát gazdasági minisztert, aki előtte éppen a Mollal egyeztetett. Az RTL horvát televíziónak úgy nyilatkozott: "Látjuk, hogy működik a Mol. Fent az ülésen együttműködőek vagyunk, lent pedig nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyről a miniszter semmit sem tud". Újságírói kérdésre, hogy mit fog tenni, azt mondta, még nem tudja, meg kell nézni, a lépésnek milyen hatása lesz az INA jövőjére és a horvát költségvetésre.
A INA-ban kedden délelőtt egyeztető ülést tartottak, amelyen Vrdoljak is részt vett. Az ülésen arról is határoztak, hogy stratégiai ügyben csak egyhangú döntések születhetnek a jövőben. Miközben tartott az ülés, a Mol az idézett közleményt bocsátotta ki.
Ivan Vrdoljak közölte: "nem ok nélkül vettük el a koncessziót, ez hazugság! Azért vettük el, mert nem csináltak semmit és nem fektettek be."
A Mol és a horvát állam között régóta húzódó vita van az INA irányításáról. Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja.
Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a múlt héten azt mondta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra