Olyan kevés Magyar Állampapír Pluszt (MÁP+), adtak el a múlt héten, mint még soha. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által meghirdetett 100 milliárd forintból csupán 54,7 milliárd forintra volt vevő. A MÁP+-t 2019. júniusában indították el, az első félévben évi 3,5 százalékos kamatot fizet, a második félévben ez 4 százalékosra emelkedik, majd az ötéves futamidő végéig évente emelkedik fél-fél százalékponttal a kamata. Az ötödik évben így már 6 százalékos a kamat, a teljes futamidőre pedig 4,95 százalékos átlagos éve kamat jön ki.
A szuperkötvénynek is nevezett lakossági értékpapírból már 3570 milliárd forintnál tart az értékesítés, ez minden idők legsikeresebb állampapírja. Míg azonban az első héten 529 milliárd forintnyit adtak el belőle, és a következő hetekben is bőven a meghirdetett 100 milliárd forint fölött volt az értékesítés volumene, az idén év eleje óta egyetlen egyszer sem sikerült eladni a meghirdetett mennyiséget.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön