Joaquín Almunia versenyügyi biztos korábban is azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy a származékos piacokon az egyesüléssel kialakuló kvázi monopolhelyzet miatt akadályozzák meg a fúziót.

A Financial Timesnak nyilatkozó vezető beosztású uniós források szerint a bizottság ülésén parázs vita alakult ki az Almuniát támogató többség, illetve a globális piacon "európai bajnokok" születését támogató elszánt kisebbség között.

Az FT korábbi információi szerint a döntést meghozó 26 biztosból csupán hat osztotta a börzék azon nézetét, miszerint a javaslatnál indokolatlanul hagyták figyelmen kívül a tőzsdén kívüli (OTC) származékos ügyleteket.

Az EU történetében aránylag ritka, hogy versenyjogi megfontolásból elkaszálnak egy egyesülést, a szerdai döntés a 22-ik ilyen alkalom. Az EU-s határozat szinte napra egy évvel a globalizálódó iparági környezettel indokolt, a világ legnagyobb tőzsdéjének létrejöttével kecsegtető fúzió bejelentése után érkezett.

A Deutsche Börse és az NYSE Euronext úgy tűnik rosszul mérte fel a szabályozó hatóságok ellenállását a piaci koncentrációval szemben. Míg az amerikai vizsgálaton az ügylet még átment - szemben a Nasdaq OMX, illetve az IntercontinentalExchange NYSE-re tett ellenajánlatával -, az európai döntés viszont egy további fontos tényezőre is rávilágít.

Brüsszel álláspontja szerint ugyanis az európai származékos piac teljesen egyedi, szemben azzal az iparági állásponttal, hogy a verseny fokozódásával a derivatív termékek kereskedése is egyre globálisabb.

Ugyan az elmúlt időszakban több börzefúzió is kútba dőlt, a Deutsche Börse-NYSE ügylet kútba dőlésével a figyelem ismét Londonra irányulhat, ahol több ügylet is érlelődik.

A londoni értéktőzsde (LSE) ugyanis éppen exkluzív tárgyalásokat folytat az LCH.Clearnet elszámolóház felvásárlásáról, míg a londoni fémtőzsde is jelezte tavaly év végén, hogy több érdeklődő is megkörnyékezte. Utóbbi kapcsán a piaci pletykák leginkább a chicagói CME csoportot és az IntercontinentalExchange-t (ICE) hozták hírbe potenciális vevőként.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!