A cégnél láthatóan jól halad az új stratégia megvalósítása, hiszen az üzemi eredményt harmadával, 1,7 millió euróra sikerült növelni. Első ránézésre a mínuszos eredménysor miatt ugyan nem sok jót ígér a Graphisoft féléves gyorsjelentése, de a cég valójában komoly sikereket ért el az elmúlt 6 hónapban. Az árbevétel 17 százalékkal 12,8 millió euróra nőtt, a költségek emelkedése pedig ez alatt maradt, így az üzemi eredmény 33 százalékkal 1,728 millió euróra emelkedett. Az ArchiCad 9 továbbra is sikeres és az építőipari kivitelezést támogató IT-megoldások iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. Az eredménykimutatás szerinti veszteséget csupán a második negyedévben eladott létesítménygazdálkodási üzletág egyszeri leírása indokolja, amely összesen 2,8 millió euró egyszeri leírást eredményezett. A cég a második félévre nézve is optimista, hiszen azonfelül, hogy a hagyományos építészeti tervezés üzletága jól teljesít, a kivitelezést támogató divizíója a várakozások felett teljesít, pedig a Graphisoft itt az idei évet még csak a befektetés elindítására szánta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!