Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton – adta hírül az MTI.
A Fehér Ház szóvivője szerint a katonai egységek feladata, hogy megszüntessék a kialakult „törvénytelen” állapotot.
„Az elmúlt napokban erőszakos tömegek támadták meg a Bevándorlás- és Vámvégrehajtás (ICE) tisztjeit, valamint a szövetségi rendfenntartó erők ügynökeit, akik alapvető kitoloncolási műveletben vettek részt Los Angelesben”
– áll Karoline Leavitt közleményében. A közlés szerint a művelet szükséges annak érdekében, hogy megállítható és visszafordítható legyen bűnözők illegális érkezése az Egyesült Államokba.
A Fehér Ház álláspontja az, hogy Kalifornia demokrata vezetői a felelősek a kialakult helyzetért, Donald Trump pedig szombaton közösségi oldalán azt írta, amennyiben Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és Karen Bass, Los Angeles polgármestere nem képes elvégezni munkáját, akkor a szövetségi kormány fogja azt megtenni.
Gavin Newsom a közösségi médiában megjelent bejegyzésben azt írta, a nemzeti gárda egységeinek kivezénylése
tovább eszkalálja a feszültséget, és „gyújtóhatást” vált ki.
A demokrata kormányzó azt állította, a szövetségi kormány célja, hogy átvegye a rendelkezést Kalifornia nemzeti gárdája felett, és kivezényeljen 2000 katonát, valamint azt hangoztatta, az állam hatóságai képesek megbirkózni a helyzettel.
Tom Homan, az amerikai elnök határőrizeti és kitoloncolásért felelős megbízottja szombaton a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, hogy a hatóságokat annak érdekében mozgósították, hogy fellépjenek az „erőszak és rombolás” ellen, ami a bevándorlási hatóság deportálási intézkedéseinek helyszínei közelében alakult ki.
Az adminisztráció vezető illetékese szerint a bevándorlási hatóságok intézkedései a törvény betartatásáról szólnak, majd hozzátette:
nem fogunk bocsánatot kérni azért, mert ezt tesszük.
Kristi Noem belbiztonsági miniszter közösségi médiában tett bejegyzésében azt üzente, hogy a kialakult zavargások nem fogják eltántorítani a hatóságokat a fellépéstől, és közölte, hogy aki kezet emel intézkedő hivatalos személyre, azt a törvény teljes súlyával vonják felelősségre.
Los Angeles közelében, Paramount városában szombaton a rendőrségnek könnygázt kellett bevetnie az erőszakossá váló tüntetőkkel szemben, akik akadályokat állítottak az utcákon és autókat rongáltak meg ott, ahol a bevándorlási hatóság emberei intézkedést hajtottak végre.
Készültségbe helyezték a Nemzeti Gárdát az Egyesült Államokban
Elővigyázatosságból készültségbe helyezték a Nemzeti Gárda egy részét már novemberben is Washington szövetségi államban, készülve arra, hogy zavargások törhetnek ki. Részletek.A tüntetés résztvevői közül többeket már letartóztattak.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából