Donald Trump amerikai elnök tegnap késő este az Air Force One fedélzetén újságíróknak elmondta, hogy Kijev támadása az orosz repülőterek ellen ürügyet adott Moszkvának egy nagyszabású csapásmérésre Ukrajna ellen – írta meg a Meduza.
Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy az orosz-ukrán háború nem fog atomháborúvá fajulni.
Kapcsolódó
Trump a szenátorok által javasolt Oroszország elleni szankciókat is „nagyon erősek” nevezte. Azt azonban nem volt hajlandó kijelenteni, hogy támogatja azokat. Megfogalmazása szerint
az Egyesült Államok új szankciókat fog bevezetni Oroszország ellen, ha szükségesnek ítéli.
A Fehér Ház tisztviselői különösen azt javasolták, hogy a dokumentumba olyan kivételeket illesszenek be, amelyek lehetővé tennék az elnök számára, hogy maga válassza ki, kikre vonatkoznak a korlátozások.
Emellett június eleje óta hidakat robbantottak fel a Kurszki, Brjanszki és oronyezsi területeken. Az orosz hatóságok terrortámadásoknak minősítették az eseteket. A Nyomozó Bizottság az ukrán különleges szolgálatokhoz kötötte a Kurszki és Brjanszki területeken történt robbantásokat.
Nem váratott sokáig az ellencsapás, hiszen Valgyimir Putyin elnök már akkor megígérte ezt, amikor csütörtökön telefonon beszélt Donald Trumppal.
Oroszországnak nehézséget okoz pótolnia az ukrán dróntámadásokban elesett bombázókat.
Nyugati katonai repülési szakértők szerint Oroszországnak évekbe telik majd lecserélni azokat az atomfegyverrel ellátott bombázókat, amelyeket a múlt hétvégi ukrán dróntámadások eltaláltak.
Az Egyesült Államok becslése szerint legfeljebb 20 harci repülőgépet találtak el – ez körülbelül a fele annak a számnak, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök becsült – írta a Reuters.
Az orosz kormány csütörtökön még tagadta, hogy bármelyik repülőgépük megsemmisült volna, és azt mondta, hogy a károkat helyreállítják, de orosz katonai bloggerek mintegy tucat repülőgép elvesztéséről vagy súlyos károsodásáról beszéltek.
A szakértők szerint a gyakorlatban ezek nem fogják komolyan befolyásolni Oroszország nukleáris csapásmérő képességét, amely nagyrészt földi és tengeralattjáró-alapú rakétákból áll.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót