Hirtelen hidegfront érkezik a hét utolsó napjára, de már hétfőn visszatérhet a kánikula. Vasárnap egy hidegfront érkezik erős széllel, néhol záporral és zivatarral. A hirtelen lehűlés előtt még 32 fokra is lehet számítani, de délutáni órákban már csökkenni fog a hőmérséklet.
A mai napra a narancssárga riasztást adtak ki Békés és Csongrád-Csanád vármegyékre a magas középhőmérséklet miatt. Emellett citromsárga riasztás van érvényben a zivatarok miatt 12 vármegyére az ország keleti valamint nyugati területein, erős széllökések miatt 9 vármegyére az ország délnyugati, és középső területein, valamint magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre – írja a HungaroMet.
A valószínűbb forgatókönyvek szerint egyrészt a déli, kora délutáni időszakban a front mentén (az Észak-Dunántúlon) lehet számítani az első viharokra, másrészt a front előtt az északkeleti, keleti országrészben nagyobb a zivatarok kialakulási esélye. A zivatarokat jégeső, intenzív csapadék és viharos széllökések (60-80 km/h) kísérhetik. A keleti határ közelében nem lehet kizárni egy-egy heves zivatar kialakulását sem nagyobb méretű jég kíséretében.
Hétfőre a hidegfront hatására jócskán visszaesnek a hőmérsékletek, így az ország nagyobb részén már 25 fok alatt marad a napi középhőmérséklet. Az Alföldön viszont még nagy területen meghaladhatja a 25 fokot, délkeleten néhol 27 fok közelében alakulhat a napi középhőmérséklet.
Lehet, hogy hétfőn már visszasírjuk a nyarat
Nem ritka eset, hogy pünkösd környékén vagy éppen annak ünnepén kánikula köszönt hazánkra, most inkább az volt a szokatlan, hogy egy hete még meleg kabátban jártunk, és sok helyen este fűteni kellett. Vasárnap érkezik a lehülést hozó hidegfront. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye