A forint kedd délután 15:45-ig meglepően jó formában volt: 0,3 százalékot erősödött az euróval szemben. Pedig a közös európai fizetőeszköz is jól teljesített, mivel 0,2 százalékkal zárkózott az amerikai dollárra.
Pedig Európában az okozhatott volna aggodalmat, hogy Oroszország ismét azzal fenyegetőzik, hogy leállítja az Ukrajnán keresztüli gáztranzitot, arra hivatkozva, hogy Moldova felé nem szállít megfelelően az ukrán hálózatüzemeltető.
Magyarország esetében pedig az okozott délelőtt izgalmat, hogy a Magyar Nemzeti Bank hogyan dönt az alapkamatról. Délelőtt 409,39-ig szökött fel az euró váltása, de a 14:00-kor kihirdetett döntés után – miszerint nem változtatnak a kamatszinten – azt hozta, amire a piacok számítottak, ugyanis onnantól folyamatos volt az erősödés.
A forint a dollárhoz képest is nagyon jól teljesített: 0,45 százalékot erősödött, 397,3 volt a váltás délután. A dollárnál lefelé mutató tényező, hogy az olajpiacok ismét feszessé válhatnak, miután Szaúd-Arábia állítólag a kitermelés visszafogását tervezi, miközben december 5-én élesedik a tengeri szállítmányokra vonatkozó uniós olajembargó Oroszország termékei esetében.
A svájci frankra kisebb mértékben, 0,2 százalékkal erősödött a forint: 417,25 forintot kell fizetni egy frankért.
A régiós valuták közül a román lej 0,08 százalékot, a cseh korona 0,4, a lengyel zloty 0,44 százalékot gyengült a forinthoz képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)