Tavaly augusztus óta nem volt olyan erős a forint, mint május 17-én hétfőn reggel. Az euró ára 352,5 forint alá süllyedt, a dollár jegyzése lassan megközelíti a 290 forintot. A dollár 293, az euró 355 forint körül volt még a nyitás előtt.
A háttérben az állhat, hogy Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke arról nyilatkozott a Reutersnek, hogy adatvezérelt kamatemelési ciklus veheti kezdetét Magyarországon. A rövid távú piaci anomáliákat továbbra is a hetes betéti ráta változtatásával kívánja kezelni a jegybank, de a nyitással egyidejűleg akár az alapkamat emelésére is sor kerülhet.
"A valóság az, hogy igazándiból a hetes betéti ráta az, ami leginkább tud a piaci folyamtokra hatni. Mindenesetre a jegybank horgonyozni szeretné az inflációs várakozásokat, s ez a szóbeli intervenció az első lépés ezen az úton. Különben az érdekesség az, hogy a jegybank úgy képzeli, hogy először a kamatokhoz nyúl, s esteleg később hoz egyéb intézkedéseket. Vagyis a gázpedált továbbra is ugyanazzal az erővel tervezi nyomni, miközben a fékpedált nyomná mélyebbre. Az MNB szerint a második negyedévben két számjeggyel is növekedhet a GDP (a tavalyi kétszámjegyű visszaesést követően), s idén a hat százalékot közelítheti a GDP-növekedés. A világban egyre több jegybankár beszél a szigorítások estleges szükségességéről" - mondják az Erste Befektetési Zrt. szakértői.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró