A PannErgy Nyrt. 2014-ben 2,290 milliárd forint értékesítési árbevételre tett szert, ez 78,9 százalékkal magasabb a 2013-as 1,280 milliárd forintnál.
A cég árbevételét elsősorban a Miskolci Geotermikus Projekt hőértékesítésének növekedése segítette elő, amely 1,556 milliárd forintos bevételt hozott. Az előző év azonos időszakához képest 568 millió forintról 601 millió forintra növekedett emellett az árbevétel a társaság kezelésében álló ingatlanokon felmerülő bérlői elektromos áramfogyasztások és egyéb költségek növekedése miatt - áll a közleményben.
A működési eredmény a 2013-as 560 millió forint veszteség 24,8 százaléka, 139 millió forint veszteség lett. A működési eredményhányad javult, az egy évvel korábbi mínusz 43,8 százalék után mínusz 6,1 százalék lett 2014-ben.
Az adózás előtti eredmény ismét veszteség lett, 420 millió forint, ez a 2013-as 806 millió forint veszteségnek 52,1 százaléka.
Az adózás utáni eredmény 457 millió forint veszteség lett, 54,4 százalékát teszi ki a 2013-as 840 millió forint veszteségnek.
A tárgyidőszakot a vállalat az előző évi 826 millió forint veszteségnél 366 millió forinttal kedvezőbb nettó eredménnyel, 460 millió forint veszteséggel zárta.
Az egy részvényre jutó veszteség 25,17 forintra csökkent a 2014-es év eredménye után az előző évi 45,25 forintról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Érvénytelennek nyilvánította Trump a Biden által adott kegyelmeket

Egy-két hetet kaptak a bankok, a miniszter keményen megfenyegette őket egy ársapkával

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Új időszámítás kezdődhet a pénzügyi szektorban

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború
