A Mol 180 forinttal, 1,09 százalékkal 16 745 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 22 forinttal, 0,31 százalékkal 6978 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,89 százalékkal 446 forintra esett, forgalma 243,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,04 százalékkal 5700 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: alacsony, közepes forgalomban oldalazott a piac. Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP, a Magyar Telekom és a Richter sem tudott elmozdulni a keddi záró értékéhez képest, csupán a Mol emelkedett minimálisan.
A magyar parketthez hasonlóan a nemzetközi piacokon sem volt érdemi mozgás - tette hozzá. Ballai Zoltán kiemelte: a piac az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő heti kamatdöntő ülésére koncentrál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani