A Magyar Telekom után a Yettel is árat emel: október 3-tól korrigál egyes, már nem értékesített, ugyanakkor az előfizetők körében továbbra is tömegesen használt díjcsomagok havi díján módosít.
A mobilszolgáltató weboldalán elhelyezett közlemény szerint a Yettel Hello Data Start, Yettel Hello Data Standard, Yettel Blue S, Yettel Blue L, Yettel Blue XXL, Yettel Blue+ L, Yettel Blue+ XXL, Yettel MyTariff XS, Klasszik 1, Klasszik 2, Smarttarifa 1, Smarttarifa Extra 1 és Yettel Light tarifacsomagok díjai a KSH Közleményben kihirdetett, 2021-es naptári évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex mértékével, azaz 5,1 százalékkal nőnek majd október elejétől.
Ez a tájékoztató alapján díjcsomagtól függően bruttó 110,10 és 988,87 forint közötti havidíj-emelkedést eredményezhet majd
- írja a szakportál.
A továbbiakban a szolgáltató minden naptári év elején fenntartja magának a jogot, hogy a megelőző év fogyasztói árindex-változását érvényesítse az ügyfelek felé - egy jogi kiskapunak köszönhetően akár abban az esetben is, ha egyébként határozott idejű szerződés vonatkozik az adott előfizetésre.
A három nagy hazai mobilszolgáltató közül egyébként a Yettel az egyetlen, mely feltételes módba helyezi az inflációkövető áremelést szerződési feltételeiben, az inflációs várakozásokat illetve a többi piaci szereplő gyakorlatát alapul véve azonban borítékolható, hogy az operátor a jövő év elején (ismét) árat emel majd - írja a hwsw.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság