A Vodafone digitális díj célja, hogy támogassa azokat az innovátorokat, akik digitális fejlesztésükkel a társadalmi jót szolgálják, hozzáadnak a közösség mindennapjaihoz és kész megoldásaik megvalósításával elősegítik a három kiemelt célcsoport technikai integrációját és fejlődését. A díj azoknak szeretne segíteni a rendelkezésre álló 15 millió forintos összedíjazással, akik maguk is segíteni szeretnének - közölte a Vodafone Alapítvány.
A díjra cégek, nonprofit szervezetek és magánszemélyek egyaránt jelentkezhetnek. December óta lehet pályázni, és már sok értékes kész megoldás érkezett az alapítványhoz. A kuratórium döntése alapján március 5-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így még mindig jelentkezhetnek azok, akiknek kész megoldása továbbfejlesztésre vár, vagy szeretné azt megismertetni a nagyközönséggel, de tőke hiányában erre még nem került sor. A pályázati felhívás részletei a Vodafone Digitális díj weboldalon olvashatók.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja