Az új számlás portfólió legkisebb és legolcsóbb csomagja a Telenor XS, melyben 1 GB-nyi mobilnet mellé 100 lebeszélhető perc adódik. A következő, Telenor S díjcsomagban a korábbi, hasonló tarifában kínált 2 gigabájt helyett már 3 GB internet foglaltatik - olvasható a portálon.
A kínálat érdekessége az M jelzésű tarifa, mely esetében az ügyfél dönthet úgy, hogy a 7990 forintos havidíj ellenében mobilinternetből kér többet (100 gigányit) a 120 percnyi bennefoglalt beszélgetés mellé, vagy netből megelégszik 5 gigányival, és inkább a belföldön korlátlan telefonálást választja.

A szolgáltató emlékeztet: a 18-26 év közötti fiatalok továbbra is igénybe vehetik a Yes! opciót, amellyel a 100 GB belföldi mobilnetet tartalmazó Hiper M Net tarifacsomagra egy éven át kedvezményes, 5990 forintos havidíjért fizethetnek elő.
A Telenor tavaly ősz óta élő Blue+ tarifái keddtől már csak hűség nélküli konstrukcióban érhetők el, november 11. után pedig már csak az új csomagokra lehet majd szerződést kötni.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál