Több mint 40 európai ár-összehasonlító oldal szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy hatékonyabban tartassa be azt a 2017-es döntését, amelyben elmarasztalta a Google-t a piaci fölénnyel való visszaélés terén – áll a Heureka Group közleményében, melynek a magyar Árukerereső.hu is tagja.
13 éve kezdődtek a hivatalos panaszok, miszerint a világ leggyakrabban használt internetes keresőmotorja előnyt biztosít saját ár-összehasonlító szolgáltatásának, a Google Shoppingnak a kereséseknél. Ez már a második olyan felhívás az igazságtalan gyakorlatok megszüntetésére, amit az Európai Bizottság versenyjogi ügyekért felelős biztosának, Margrethe Verstagernek címeznek. A Heureka Group cégcsoport mellett a nyílt levelet 15 másik EU-s ország összehasonlító oldalai is aláírták.
Tisztességtelen előnyhöz jutott a Google
Az Európai Bizottság öt éve szabott ki egy 2,4 milliárd eurós (kb. 100 milliárd forint) bírságot a techóriásra, és felszólította a céget, hogy ne részesítse előnyben saját vásárlási szolgáltatását. A Google Shopping összehasonlítója a keresések legelején jelenik meg, amivel a cégek szerint továbbra is árt versenytársainak.
A levelet aláíró cégek úgy látják, a döntés után 5 évvel a Google még mindig nem módosította keresési módszereit eléggé ahhoz, hogy a versenyjogi előírásoknak eleget tegyen, ezért valódi intézkedéseket várnak az uniós döntéshozóktól. A felszólítás apropója részben az is, hogy a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) – amely részben azért jött létre, hogy az online platformok tisztességesen működjenek – ebben a hónapban lép érvénybe szerte az EU-ban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt