A Spotify fizetős ügyfeleinek száma már eléri a 124 milliót, a teljes felhasználói tábora pedig a 271 milliót - derül ki a cég negyedik negyedévi beszámolójából, melyet a PC World szemlézett. A Spotify bruttó nyeresége 474 millió euróra emelkedett, 77 millió eurós működési veszteség mellett. 2020-ban ennek ellenére újabb podcast-stúdiókba akar fektetni a cég.
A zenelejátszó program esetében azért érdekes, hogy ilyen sokan fizetnek érte, mert az ingyenes szolgáltatás annyiban korlátozott csak, hogy reklámok van, valamint a számok sorrendjét automatikusan megkutyulhatja a Spotify.
A sikert egyébként nem csak az hozta el, hogy egyre többen akarnak kényelmesen zenét hallgatni, hanem részben a podcastek népszerűségének is köszönhető, ezek köré ugyanis nagy és elkötelezett új rajongói tábor kezdett kiépülni.Persze a beszélgetős adások népszerűsége nem csak úgy magától kezdett felpörögni, a Spotify kifejezetten sokat fektetett ebbe a piacba - írja a portál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit