Arra törekedtem egész életemben, hogy segítsek az embereknek egymás megértésében. Mindezt két tevékenységen - a vállalkozói léten és az aktivizmuson keresztül. Most azonban integrálni akarom ezt a kettőt - írja Árvai a döntését és az elmúlt 12 év tanulságait részletező posztjában.
A továbbiakban arról ír, hogy e nagy döntés meghozatala előtt fontos volt tudnia, hogy a vállalat készen áll a változásra. Ehhez kellett a további növekedést megalapozó termék, olyan vezetők és vezetői csapat, ami képes olyan vállalattá és termékké tenni a Prezit, hogy közben megőrzi az összes iroda, San Francisco, Budapest, Riga és Berlin kultúráját. A Prezi Videóban pedig a bolygó egyik leggyorsabban fejlődő videós eszközét látni, Jim személyében pedig egy olyan vezetőt, aki már bebizonyította: képes a Prezi nyelvét érthetővé tenni a az átlagember számára - fogalmaz Árvai Péter.
Kapcsolódó
Utódjáról, Jim Szafranskiról elmondja, hogy amikor öt évvel ezelőtt felkérte a működési igazgatói pozícióra, azt az embert kereste, aki bármikor a helyére léphet és egy olyan üzlettársat, aki a legfontosabb támogató lehet a Prezi továbbfejlesztésében. Együttes munkájuk révén a Prezi-csapat új lendületet kapott.
A Prezi eredményei után Árvai a lemondás indokaira térve azt írja, hogy az emberek közötti megértéssel kapcsolatban viszont még sok a teendő. Mint fogalmaz, rá kellett döbbennie, hogy még mélyebb, személyesebb és szívhez szólóbb élményekre van szükség ahhoz, hogy segíteni tudjunk az embereknek az olyan megosztó témákban, mint a klímaváltozás, a szűnni nem akaró diszkrimináció és a lehetőségek vagy az emberi méltóság hiánya. A jövőben azzal szeretne foglalkozni, hogy hogyan tudná a kizoomolás és társadalmi felelősségvállalásból tanult leckéket arra fordítani hogy a legnehezebb kérdésekben is könnyebben tudjunk hidakat építeni. Ehhez szeretne eszközöket és élményeket létrehozni. Árvai Péter teljes posztja alább olvasható.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér