A Pintér Galéria 137 tételt indít május 14-i aukcióján, fő hangsúllyal a festményeken. A legmagasabbra, 12 millió forintra Egry József Badacsonyi táj tehenekkel című olajképét árazták, egy kétoldalas Egry-grafika pedig 250 ezer forintért érhető el. Először kerül műkereskedelmi forgalomba Perlmutter Izsák Narancsbokor című vászna, amelyért 1,2 millió forintról kell ajánlatot tenni. A művész többször aukcionált 1920-as képe, a Havas kerti fák 2,8 milliós kezdő árat kapott, ugyanennyi egy rózsás csendélet Czóbel Bélától, hátoldalán a Műcsarnok 1971-es nagy Czóbel-kiállításának etikettjével. Iványi Grünwald Béla egyik legszebb képe, a védetté nyilvánított Festő és múzsája 1,5 millió forintról indul. Kádár Béla Anya gyermekével című temperája − a Bedő-gyűjteményből − már megjárta a galéria korábbi árveréseit, most 6 millió forintról indítják.
A grafikai műfajban egy amerikai gyűjteményből hazakerült Rippl-Rónai József-tusrajz, az Ebédelők/Vacsora szüleimnél áll az élen 3,9 milliós kikiáltással. A kilenc Munkácsy-ceruzavázlatért egymillió forintot kérnek.
A műtárgyak listája biedermeier üvegekkel, néhány Zsolnayval, háromtucatnyi pesti és bécsi ezüsttárggyal indul. Utóbbiak 10−100 ezer forint közti kezdő árakat kaptak, a több mint egy kiló összsúlyú, 14 darabos ezüstszelence-gyűjtemény 350 ezer forint. A tíz bútortétel közül hat a Bedő-gyűjteményből származik, a legdrágább darab pedig egy 1780 körüli copf stílusú cilinderes almárium 1,5 millióért.
napi
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin