A vizsgálat kiterjed a 2011-ben forgalomba állított repülőgép terveire, az alkatrészek gyártására és az összeszerelésre is. Az eljárást a szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) fogja lefolytatni, a Boeing közreműködésével.
Hétfőn Bostonban elektromos tűz ütött ki a Japan Airlines egyik gépén, másnap ugyanott, ugyanannak a légitársaságnak egy másik Boeing 787-esénél észleltek üzemanyag-szivárgást. Pénteken Japánban az All Nippon Airways egyik ilyen típusú repülőjének egyik generátoránál olajszivárgást vettek észre, egy másik esetében pedig a pilótafülke szélvédője repedt meg (az öt üvegréteg közül egy sérült meg).
A szövetségi légügyi igazgatóság (FAA) decemberben elrendelte, hogy üzemanyag-szivárgás lehetősége miatt vizsgálják meg az összes 787-est.
A vizsgálat elrendelésének napján a United Airlines egyik ilyen típusú, Houstonból Newarkba tartó gépének generátorhiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania New Orleansban. Hasonló okok miatt tűz ütött ki 2010-ben az egyik tesztgépen.
Repülőműszaki szakemberek szerint közvetlenül a forgalomba állítás után a legtöbb géptípus esetében fordulnak elő ilyen hibák, amelyeket a gyártó megpróbál a lehető leggyorsabban kiküszöbölni.
A Boeing eddig több mint 800 darabot adott el a repülőgépből, amelynek törzsét alumínium helyett főként szénszálas műanyagból építették meg. Ezek közül mindössze hat repül az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
Egyre több településen lesznek rosszul a gyerekek a férges csokimikulástól
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Idegesítő problémát orvosolna a kormány: új szabályok jönnek az EESZT időpontfoglalásban
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Meghökkentő felszólítással állt elő Trump: visszakéri a fel nem robbant bombáját
Éber volt a hatóság: tonnaszámra kellett lefoglalni a húst a határon
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Szakértő: ha Orbán Viktor így folytatja, csak a félelem marad utána