Szolnok Péter, a légitársaság kereskedelmi vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy 2004-ben kezdtek el repülni az útvonalon Prága érintésével, majd az idén tavasszal egy cégátalakítás miatt felfüggesztették a járatot, mert nem hozta a megfelelő pénzügyi mutatókat, és géphiány is volt a légitársaságnál.
Az új gépek megérkezésével a TAP 2017. július 1-jével ismét elindítja a járatot, amely immár közvetlen lesz. Emellett a TAP újranyitja a torontói, Las Palmas-i, alicantei, stuttgarti és bukaresti járatokat is.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője ismertette, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér forgalma a harmadik negyedévben 9,8 százalékkal bővült az előző évihez képest, hamarosan már a tizenegymilliomodik utast köszönthetik a reptéren. Megjegyezte, hogy a budapesti repülőtér jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő repülőtér Európában a forgalmat tekintve.
Tájékoztatott arról, hogy januárban elkezdődik az új móló építése a 2B terminálon, amely a gépek kiszolgálását könnyíti meg, és növeli az utaskiszolgáló kapacitást.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság