A svéd Volvóhoz és a koreai Kiához hasonlóan kell hátra hagynia borzalmas múltját az orosz Ladának - mondta a márka gazdája, az AvtoVAZ vezető formatervezője, Steve Mattin. A brit szakember 17 évet húzott le a Mercedes-Benznél, ahol végigjárva a szamárlétrát vezető tervezővé vált, majd 2005 és 2009 között a Volvónál dolgozott. A svéd cég kocka alakú járgányaiból az ő vezetésével csináltak érzelmileg megközelíthető autókat. Oroszország legnagyobb autógyártója 2011 októberében igazolta le a 48 éves Mattint, aki kerüli a nyilvánosságot, egy diáktervezőknek rendezett moszkvai verseny alkalmával nyilatkozott a Moscow Timesnak.
A Kiát senki sem vette komolyan egy évtizede, ám ma már minden autószegmensben elér sikereket. Ezt a dizájn megváltozásának köszönheti - éppen ez az, amit a Ladánál is el akarnak érni. Mattin szerint neki és kollégáinak az orosz cégnél sokkal jobb érvényesülési lehetőségei vannak, mintha valamelyik ismert nyugati vagy japán autómárkánál dolgoznának, mivel a Lada még csak most kezdte meg nagy átalakulását. Az e téren is masszív tradíciókkal rendelkező autógyártóknál előfordulhat, hogy egy új modellnél - némi túlzással - csak a lökhárító formájába szólhatnának bele.
Kapcsolódó
Ufó lesz a Nivából
A Lada azonban óriási fordulatra készül, amelyet az egy éve a moszkvai autókiállításon bemutatott Xray hobbi-terepjáróval igyekeztek bizonyítani. A Lada Niva 37 éve lényegében változatlan formája után ez a verda futurisztikus formájával megdöbbentő változást mutat. Az AvtoVAZ 2016-ban akarja elkezdeni az autó értékesítését a hazai piacon. Ezzel egyidejűleg exportot is terveznek.
A cég 120 tervezője a Volga menti Togliattiban lévő gyáróriásban dolgozik, ám egy kisebb, mindössze nyolcfős csoportnak Moszkvában találtak helyett. Ezt indokolja egyrészt, hogy vannak olyanok, akik nem szívesen mennek vidékre, másrészt az orosz főváros kulturális-szellemi értelemben jóval inspirálóbb közeg, mint a gyárral egybenőtt autóváros. Mattin minden héten egy napot a hipermodern számítógépes grafikával felszerelt moszkvai bázison tölt, ahol kiszakadva a napi taposómalomból átadhatja magát a szárnyaló fantáziának és a stratégiai tervezésnek.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság