Vörös jelzést adott a szélenergia-ipar helyzetéről a Siemens Gamesa, miután 309 millió eurós veszteséget jelentett a 2021. október és 2021. december közti időszakra - adta hírül az iparág egyik jelentős hírportálja, az OffShoreWind.biz. Az okok között az ellátási lánc problémáit látják a legsúlyosabbnak.
Ezek a feszültségek a korábban reméltnél nagyobb mértékű költséginflációt eredményeztek, de "a változékony piaci viszonyok" is hatással voltak a vállalati ügyfélkör befektetési döntéseire, amely az egyes projektek késedelméhez vezetett. Ezen kívül az 5.x platform esetében szükségesnek bizonyult néhány tervmódosítás, illetve az ezek miatt megcsúszott piaci felfutás és projektvégrehajtás is hatással volt az eredményességre - közölte a cég.
Kapcsolódó
A társaság árbevétele a legutóbbi pénzügyi negyedévben 1,8 milliárd euró volt. A megrendelések alapján azonban van javulás: a negyedévet 2,5 milliárd euró értékű offshore szerződésértékkel zárták. A Siemens Gamesa arra számít, hogy az év hátralévő részében erősebb aktivitásra lesznek képesek, pláne, hogy a reményeik szerint legalább javuló tendenciára váltó offshore szegmens mellett a cég sikeresen fordul rá a szárazföldi (onshore) iparágban növekvő megrendelésekre.
A vállalat továbbra is dolgozik a költségoptimalizálási kezdeményezéseken és az értékláncon belüli intézkedések bevezetésén a logisztikai és ellátási lánc költségeinek növekedésének mérséklése érdekében - közölte a cég.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás