A memória-áramköröket gyártó Cypress Semiconductor Corp. közölte, hogy első negyedévi forgalma és eredménye elmarad korábbi várakozásaitól. A társaság 280 millió dollár helyett 262 milliós bevételre, illetve 23-26 centes részvényenkénti eredményre (EPS) számít, szemben a korábban prognosztizált 30-34 centtel.
A hajó típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes a szakértő szerint.
Kyriakos Mitsotakisz szerint visszaélnek az árazási gyakorlatukkal.
Friss kutatások szerint elektromos autóit a korábban hűséges vevőnek számító demokrata szavazók bojkottálják az USA-ban.
Matolcsy Györgyék döntése a hitelek kamatait és a forintot is érintheti.
Az áldozatok tízezreitől Rishi Sunak brit miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kér.
A katolikus egyház továbbra sem zárja ki, hogy léteznek csodák, de egészen biztosan nem annyi, amennyi az interneten terjed.