Az Európai Unió versenyhatósága hétfőn engedélyezte az FCA és a PSA autóipari csoportok egyesülését. A döntés szentesítette azt a korábbi, több mint egy éve lezárult, hosszas tárgyalási sorozatot, amivel a felek úgy döntöttek, hogy a jövőben együtt veszik fel a harcot a riválisaikkal szemben. Ez azzal jár majd, hogy a következő néhány évben a cégek összevonják a különböző üzletágaik mintegy 80 százalékát.
A PSA-FCA a Volkswagen, a Renault-Nissan-Mitsubishi és a Toyota után a világ negyedik legnagyobb autóipari szereplőjévé válik a világon.
Kapcsolódó
A 11 tagú igazgatótanácsban a PSA és az FCA 5-5 tagja mellett egy független főigazgató kap majd helyet. Az uniós versenyhatóság azonban feltételként két dolgot írt elő. Az egyik, hogy a PSA-nak együtt kell működnie a Toyotával is (ami gyakorlatilag abban merül ki, hogy az egyik franciaországi gyárában több kisteherautót kell gyártania a japánoknak), a másik pedig, hogy a két autóipari csoportnak a jelenleginél nagyobb mértékű hozzáférést kell biztosítania a versenytársak számára - a szervizelési és fenntartási hálózataikhoz.
Az egyesülési folyamat várhatóan 2021 első negyedévében zárulhat majd le, a cégek éves szinten mintegy 5 milliárd eurós megtakarításra számítanak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót