A Boeing múlt héten nyilvánosságra hozott pénzügyi eredményjelentése azt állította, hogy elszámolt a társaságokkal, a LOT lengyel légitársaság azonban egy vasat sem kapott, holott a Dreamlinereinek műszaki hibák miatti kényszerű kivonása a forgalomból több mint 100 millió zlotys, vagyis mintegy 7 milliárd forintnyi közvetlen anyagi kárt okozott a varsói kincstárügyi minisztérium számításai szerint. Az utasok bizalomvesztésében okozott veszteség pedig fel sem mérhető - mondta Sebastian Mikosz, a LOT elnöke.
Mint a Money.pl emlékeztetett, a lengyel légitársaság, amely rendkívül büszke volt arra, hogy Európában elsőként repülhette az új Boeingokat, a kényszerleszállásokhoz is vezető műszaki hibák miatt január 16-án kénytelen volt leállítani a gépeket, amelyek csak június 1-től indulhattak újra. Jelenleg négy Dreamliner közlekedik a LOT vonalain, az ötödiket hamarosan megkapják, összesen 8 gép lízingelésére van megállapodása a gyártóval.
Csaknem valamennyi légitársaságnak bajai voltak a csodagéppel, típushibának bizonyultak az akkumulátorok hibái, amelyeket le is cseréltek, illetve az elektromos rendszer meghibásodásai. Ennek ellenére a Boeing részvényeinek árfolyama 46 százalékkal magasabb a tavalyinál, és az emelkedést nem zavarták meg a Dreamlinerek problémái. A piacok a Motley Fool szerint láthatólag hisznek a cég vezetésének, amely szerint csak gyermekbetegségekről van szó, minden új géptípus átesik egy ilyen perióduson, amikor a használat során buknak ki a tervezési vagy gyártási hibák. Ennek ellenére jelenleg már havi 6, a későbbiekben 10 Dreamlinert építenek, hogy ki tudják elégíteni a megrendeléseket.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság