A Gorenje bevétele 3,3 százalékkal, 295,6 millió euróra csökkent, amit elsősorban az okozott, hogy az egy évvel korábbi adatot egyszeri tételek, a cég egyes üzletrészeinek eladásából származó bevételek is növelték - írta az MTI.
A Gorenje árfolyama csütörtökön a ljubljanai értéktőzsdén 65,44 százalékos emelkedéssel, 11,25 eurón zárt. A részvény látványos drágulása azzal függ össze, hogy szerdai bejelentés szerint egy kínai cég részvényenként 12 eurós vételi ajánlatot tett a szlovén vállalatra.
Kapcsolódó
A Hisense Electric háztartásigép-gyártó ajánlata mintegy 293 millió euróra értékelte a Gorenjét.
Szerdán a Gorenje árfolyama 6,80 eurón zárt. Ezután jelentették be a Hisense vételi ajánlatát.
A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly jelezte, hogy stratégiai partnert keres.
A Gorenje legnagyobb részvényesei között van a 11,8 százalékos hányaddal rendelkező Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC), és a japán Panasonic, amelynek 10,7 százalékos a tulajdonrésze.
Fotó: Reuters
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában