A New York City metrórendszere volt a világ egyik legjobbja, csak "az úgy 100 évvel ezelőtt volt, és a dolgok azóta jelentősen megváltoztak" - derült ki az NBC Chanel 4 anyagából. A rendszer ma egy feneketlen bendőjű pénznyelő, ami nem csak csökkenő utaslétszámmal, növekvő költségekkel, de elavult technológiával is működik. Ráadásul inkább a kormányzó, mint a város irányítása alatt áll, bár ez éppenséggel végül lehet, hogy mégis segíthet az eszkalálódó helyzeten. A New York-i kormányzó, Andrew Cuomo ugyanis segítségül hívta Elon Muskot.
A kormányzó pontos területet is megjelölt a Cleantechnica szerint: a metrórendszer a jelzőrendszerének korszerűsítéséhez várna a megoldást. A new yorki mertró jelzőrendszere "második világháborús emlék", reménytelenül elavult. Cuomo úgy gondolja, hogy Musk csapata azzal, hogy az önvezető autóit közútra tervezi és építi, képesnek kell lennie arra is, hogy a kötött pályán mozgó vonatokat is kezelje. A metrónak nincs a (tömeg)közlekedésben alternatívája a kormányzó szerint, mégsem érti, hogy alakulhatott úgy, hogy nincs olyan technológia New Yorkban, amivel képesek lennének pontosan nyomon követni az ugyanazon a vonalon közlekedő metrókocsik helyzetét, ezáltal elősegíteni azt, hogy azok gyorsabban követhessék egymást.
Mivel Musk innovációs projektjei több olyan problémát is sikeresen oldottak meg, aminél a kiindulási alaphoz elengedhetetlen volt a klasszikustól eltérő megközelítés, Cuomo szerint nem jelent problémát, hogy az üzletember még nem dolgozott metróval. Van elég terület tesztelni Coumo szerint, és Musk korábbi innovációs projektjei szerinte elég biztosítékot jelentenek arra, hogy "Mr. Tesla" megoldásokkal álljon elő.
Kapcsolódó
A Hyperloop csővasút, a dél-ausztrál energiatároló rendszer építése, vagy legutóbb a Boring Company legutóbb beharangozott dobása (lásd a videót) okot ad némi bizakodásra.
Akkor is, ha Musk egyelőre nem reagált hivatalosan a kormányzói megkeresésre. Az viszont nem valószínű, hogy ha meg is teszi, megoldható-e ennyivel a metró minden problémája. A közlekedési cég évről-évre nagyobb veszteségekkel működik, így az is kérdés, az évi 1 milliárd dolláros mínusszal vegetáló new yorki metró megéli-e egyáltalán a következő éveket.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)