A dpa hírügynökség brüsszeli forrásoktól származó értesülését ismertető beszámolók szerint az Európai Unió piacának versenyhatóságaként működő bizottság arra hivatkozva utasítja majd el az egyesülését, hogy ellentétes lenne az uniós belső piaci versenyszabályokkal.
Az már korábban kiszivárgott, hogy az EB ellenzi a két versenytárs fúzióját, mert megítélése szerint kiiktatná a versenyt a vasútépítés és vasútfejlesztés piacán, de a bejelentés időpontjáról eddig csak azt lehetett tudni, hogy a döntést február 18-ig kell ismertetni - írja az MTI.
Joe Kaeser, a Siemens igazgatótanácsának elnöke egy január végén tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a tervezett egyesülés valamennyi érdekelt hasznára válna, és "az egyetlen helyes válasz" arra a fejleményre, hogy állami irányítás alatt álló vállalatok igyekeznek terjeszkedni a nemzetközi piacon. Azonban a Siemens nem ragaszkodik minden áron az egyesüléshez - tette hozzá Joe Kaeser. Aláhúzta, hogy a leginkább az ICE nagysebességű vonatokról ismert vasúti üzletág nyereséges, és a fejlődésre vannak más lehetőségek is, mint az összeolvadás a TGV nagysebességű vonatok gyártójaként is ismert francia versenytárssal.
Hasonlóan nyilatkozott az Alstom vezetője is kedden. Henri Poupart-Lafarge a Le Figaro című lap online kiadásában ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy a bizottság valószínűsíthető elutasítása "rossz jel" az egész európai ipar számára. Hozzátette, hogy nem lesz újabb próbálkozás, az Alstom és a Siemens nem törekszik többé a vasúti üzletág egyesítésére, ha Brüsszel valóban megvétózza a tervet.
A Siemens és az Alstom 2017 őszén állapodott meg a fúzióról. Az összevonás előtt álló üzletágak egyesített értékesítési árbevétele körülbelül 15 milliárd euró (4800 milliárd forint), ami valamivel több mint a fele a kínai állami CRRC Corp Ltd. és a duplája a kanadai Bombardier ágazati cégek bevételének.
A német és a francia kormány által is támogatott fúzió célja, hogy az Airbus mintájára létrejöjjön egy, a globális piacon Kínával versenyezni képes nagy páneurópai vasúti társulás.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában